MEMORIES by Póth Attila

Imperfection of vintage optics & analog film


I. Mi a baj a mai fotókkal?

A modern kamerák gyerekjátékká tették a mesterséget, amit múlt századfordulón a fotósinas még évekig tanult egy mester mellett a napfényműteremben, hogy ne vakuljon meg a vegyszerek rossz használatától. A technológia fejlődésével nem csak a gépeink változtak meg, hanem velük mi is. Az élesség, tökéletesség mítosza nem csak a nagy kameragyártó márkák szlogenje lett minden reklámban, hogy minden évben vedd meg a legújabb Nikon, Canon, Sony objektívet - a perfekcionizmus belénk is beépült. Vajon tényleg szükség van 30 gombnyomásra, hogy egyetlen jó szelfid legyen? És milyen hatással van az önelfogadásunkra, hogy mindez már alapból beauty filterrel jön minden telefonban? Tényleg megnézi valaki egynél többször is azt a 900 képet, amit sok esküvőfotós elküld végül? Mi lesz ezeknek a képeknek a sorsa, miután letöltöttétek, hogy megmaradjon...?

II. Mitől más a narratív, történetmesélő stílus?

Az X, Y generáció fejében még talán él az a kor, mikor a tömeggyártás még nem darálta be a fotózást: 80-as évek, az analóg film, aminek az előhívására várni kellett, és nem is emlékeztél rá, mi volt rajta; 90-es évek, amikor még bénáztunk az első automata kamerákkal, de mégis bekerültek a családi albumokba, amiket olyan jó lapozgatni; korai 2000-s, a legelső kis digitális kameráink nevetségesen alacsony felbontású vakus képei partikból, amiket még nem ezerszámra lőttünk.

A dokumentarizmusból, fotózsurnalizmusból vett történetmesélő irányzat pont erre épít. Slow, lelassulás, offline, nem pózolt, nem klisé, nem beállított, nem tökéletes. Spontán hétköznapi pillanatok - ahogy az élet történik.

III. Hogyan illeszkedik erre az analóg film, a vintage optikák, a print szellemisége?

Mi történik a millió képpel, amit készítünk? Visszanézi bárki is a régi telefonján vagy a fiókban porosodó winchesteren pihenő tízezer képet? Tényleg egy Facebookra van szükség, hogy feldobja ezeket a képeket egy, öt, tíz évvel ezelőttről? Miért sokkal értékesebb érzelmileg egy 24-36 kockás analóg filmre ellőtt homályos kép? Talán mert az emlékezetünk hasonlóan tárolja az életünk pillanatképeit magunkról, szeretteinkről: ködösen, tökéletlenül.

Bizonyos technikák, nyersanyagok, az analóg film, a régi, manuális optikák képe pontosan ezt hozza vissza. A fotóinknak pedig apró képernyők és a social media helyett nagyban, kinyomtatva a falon vagy könyvként a helye a polcon.